Storckék és a mókusok: klassz a PR-juk, de a valóság más, s talán már Dárdai is bánja

Igen, igen. Feledhetetlen volt az oslói 0-1, meg a pesti 2-1. Ott tomboltunk a Groupamában. Varázsoltak a fiúk valami szépet, és ndulhatott az utazás.

Igen, igen. Feledhetetlen volt az Eb. Az osztrákok legyőzése, a derbi a derék izlandiakkal, meg persze a csodálatos iksz a portugálokkal. Akkor senki nem törődött azzal, hogy úristen, úristen, mekkora mákunk is volt mindhárom meccsen, s az éjjel még a belgák elleni zakóval sem ért véget.  Fellaini haja mindent elbírt.

Akkor még csak keveseknek tűnt fel, hogy a Dárdai Pál ajánlására a magyar válogatottat, sőt valamennyi korosztályos csapatot irányító Storck kapitány körül egyre fogy a levegő. Akiknek meg igen, azok nem szóltak, s nem szólnak azóta se.

Mint amikor bejön egy bazi nagy medve a szobába, csak éppen mindenki úgy tesz, mintha ott se lenne.


De attól még ott van.

A szűk szakma hónapok óta beszél arról (persze egymás közt, ahogy szokták), hogy Storck milyen minősíthetetlen stílusban bánt, bánik el magyar edzőkkel, akiket úgy rúgott ki a korosztályos csapatok éléről, hogy a taknyukkal törölték fel a padlót, a válogatott korábbi, még Dárdai által választott segítőiről nem is beszélve.

Meg arról is megy a duma, persze szintén leginkább csak egymás közt, hogy magával a szakmai tudással is gondok lehetnek, lásd például, vajon miért nem sikerül beépíteni a csapatunkba a lengyel gólkirályt, miért kell alázni a padoztatással Bödét, mitől válogatott szintű focista például Korhut, miért nem lehet két csatárral támadni a harmatgyenge Feröer, de legalább a még náluk is vérszegényebb andorraiak ellen. (Na persze, nála az egész csapat támad, meg az egész védekezik –  hagyjuk már, mert mindjárt  a tolódásnál kötünk ki.)

És akkor arról még nem is szóltunk, ahogy mesterünk rendre leszólja a „magyar közeget”. Hogy milyen negatív. Még a hozzá intézett kérdések is. Nem is lehet így dolgozni.

Úgy látszik, arra azért elég jó ez a pocsék magyar közeg neki is, hogy a fizetését innen megkapja. Ja, Herr Storck?

Így, a szezon végén mindenesetre érdemes kicsit számot vetni mindezekkel is. Mert akárcsak a fészekfosztogató mókusokról, kapitányukról is kiderülhet, hogy bizony a nagyon menő PR köszönő viszonyban sincs a valósággal.