2017. november 6., hétfő

Jöjjön a Nagy Ellenzéki Ősrobbanás?

A cukiskodó Vona Gábor vezette Jobbik az elmúlt hónapokban jobban dörgölődzik a balos emberekhez, mint egy kóbor macska a koldus – Simicska – lábához. Oké, hogy a szavazatmaximalizálás a cél, és a Fidesz lebuktatása – hiszen az ellenzéknek mindig ez a célja –, de azért itt ez így nem smakkol.



Nem véletlenül tolja magát a Jobbik balra, hiszen a szélsőjobbos múlt – ne szépítsük, zsidó- és cigányellenesség – miatt hazánk egymillió állampolgárát alapból elveszítették, míg a fennmaradó részéből leginkább az elégedetleneket tudták csak megszólítani, akiknek elég volt egy kis pufogás, meg durrogtatás, meg a handabandázás, hogy minden rossz, még a sajton is ott van az a rusnya lyuk! Mert? Azééé!

(Ezt a szövegelési módot egyébként most eltanulta az MSZP, akik 8 év alatt annyira nem tudtak talpra állni, hogy még mindig velük mossa fel a padlót a volt miniszterelnökük, Gyurcsány Ferenc, aki úgy játszik az MSZMP-s örökséggel küszködő szocialistákkal, mint Vona Gábor a kiscicákkal.)

Szóval itt van most ez a Vona Gábor, aki néhány éve még a szélsőséges gárdistákkal kapaszkodott össze, hogy megvédje a vért és a becsületet az elnyomó hatalommal szemben, hogy a tesztoszteron, a férfias erő felülemelkedjen a puhány Fideszen, meg a liberálisokon, meg mindenkin, aki így vagy úgy más – nem, nemcsak a melegekről van szó, hanem azokról is, akik mondjuk katolikusok, de romák és imádják a hazájukat, vagy azokról, akik teszem azt, zsidó felmenőkkel rendelkeznek. Mert ugye ők voltak a politikai célkeresztben.

És akkor eljött a cicáskodó, a muciskodó, a cuncimókuskodó Vona Gábor, aki leveleket küldözget baloldaliaknak, meg arról beszél, hogy nem is kell feltétlenül a jobbikos jelöltekre szavazni, ha van jobb náluk. A lényeg, hogy leváltsák a Fideszt, aztán majd lesz Valami – erről később.

Szóval Vona Gábor kifordította a köpönyeget, ami ugye érthető, hiszen ki akarna még négy évig országot járni és mindenféle levitézlett, szebb napokat látott politológusokkal diskurálni  – olyanokkal, mint a pécsi Horváth Csaba tanár úr, aki évek óta vágja a disznót az értelmiséggel (?) gadányi kertjében, úristen, ilyen ember oktat az egyetemen.

Jött tehát a nagy Vona-trükk: mutassuk meg az emberi oldalunkat, hogy a tesztoszterontól izzadó vezér  mögött lássák azt az érzékeny embert, aki Empatikus, Szeret, és ha már a Védtelen pici állatokat védi, akkor üzenhetjük, hogy ő megvédi és szereti az embereket is. Vona urat ezzel betolták a szocialisták és liberálisok által kisajátított, elhazudott szolidáris emberbaráti akolba.

De hát valakiket itt nagyon átvernek: mert ha beveszi a jobbikos bázis, hogy a tesztoszteronvezérből cicamicákat simogató cuncimókus lett, akkor bizony szépen elkulloghatnak, hogy no lám, ez lett a korábban a homokosokat börtönbe küldő falka alfahímjéből.



De megpróbálják átverni a baloldaliakat is, mert nekik is ugyanazt kellene bevenniük, hogy már egy akolban vannak, a jobbikosok elhagyták a sötét oldalt, kijöttek a fényre. Igen ám, de az árnyékban ott maradt ugyanaz a jobbikos tagság, akik természetesen sosem cigányoznak, zsidóznak, vagy éppen sosem - eskü! - köpnek a holokauszt-áldozatok cipőjébe…

És akkor a bizonyos Nagy Valami: tehát a mostani ellenzéki képlet az, hogy a Jobbikkal leváltják majd nagyközösen a Fideszt, aztán jön a tömegbelövetés korszakának miniszterelnöke, a székelygyűlölő Gyurcsány Ferenc, a jutalmakat délután és délelőtt felvevő szocialista, Tóth Bertalan, a nagy túlélő Fodor Gábor, és az apróságok – a Momentum, a MoMa, az Együtt – és akkor csinálnak egy jobb országot, és majd nagyon összefognak, együtt kormányoznak, Nagyközösen, ez lesz a Nagy Valami.
Ahaa.

Olyan ez az egész, hogy jöjjön akkor a Nagy Ellenzéki Ősrobbanás, ami után jöhet az őskáosz, aztán majd lesz Valami, de mégis mi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése